Nagyapámról 2013 május közepe körül derült ki, hogy hasnyálmirigyrákja van. Ő édesanyám apja, és életem első hat évét szinte velük töltöttem, így ez nem kicsit megrendített. Belegondoltam, hogy mi fog vele történni, lázasan kutattam a neten a tünetek után… láttam, olvastam azt is, hogy nagyon kicsi ennek a betegségnek a túlélési aránya, ez az egyik legagresszívabb rákfajta. Ezen gondolkodtam éjjel-nappal, féltettem őt, hogy vajon mi lesz vele, egyáltalán ki-e bírja a műtétig…
Borzalmas volt látni hétvégenként, mikor mentünk őket meglátogatni, hogy nagyapám egyre csak fogy, folyton-folyvást fájlalja a gyomrát, és nem tud enni. A bőre elsárgult, egy hónap alatt 20 kilót fogyott.
Egyik este tört rám az első pánikroham, pont emiatt, megint agyaltam. Már az ágyamban feküdtem, előtte újra és újra elolvastam a cikket erről a betegségről.
Nem kapok levegőt. Azt hittem megint egy asztmás roham lesz, és elég lesz használni az inhalátort, amit az orvos felírt.
Akkor kezdtem megijedni igazán, mikor felgyorsult a szívverésem. Csak feküdtem pár másodperig mozdulatlanul, kapkodtam a levegőt. Sokszor alszom zenével, ezért bedugtam a fülembe a fülhallgatót, és zenét hallgattam.
Nem múlt el, sehogy sem volt jó, sem a hátamon, sem a hasamon, sem oldalt fekve. A fülemben hallottam ahogy dobog a szívem, a torkomban egy gombóc volt. Nagyon féltem.
Visszakapcsoltam a számítógépet, és rákerestem a pánikbetegségre és a pánikrohamokra, mert tudom hogy valamikor már olvastam erről. És a tünetek illettek rám. Akkor a megoldással nem foglalkoztam, nem tudtam mit csináljak, annyira rettegtem.
Még ültem ott 10 percig, és remegtem, majd sírva kimentem anyámhoz, hogy mi ez, és miért van.
Leültetett a székre, a halántékomat és a homlokomat bekente vietnámi balzsammal, jó erős, mentolos illata volt, valamint adott egy gyógynövényes nyugtatót, Persen a neve. Kortyolgattam a vizemet, közben masszírozta a vállamat.
Ez volt éjfél körül. Aztán elmúlt, és elmentem aludni.
Nem gondoltam, hogy visszajön.
Egyszer volt, hol nem volt…
Félek belekezdeni. Félek, hogyha visszagondolok rá, megint rossz lesz.
Nem. Ennél már csak jobb lehet.
Megpróbálok emlékezni, és a legpontosabban leírni mindent. Bár nem garantálom, hogy sikerülni fog, nem minden emlék maradt meg, de talán fel tudom hozni.
Akkorhát – ugorjunk neki.
Curriculum Vitae
Talán jó lenne egy kevésbé elvontabb jellemzést, leírást írni magamról. Csak azt fogom leírni, amit fontosnak találok. Kemény tények következnek.
Sárközy Krisztinának hívnak, 17 éves vagyok.
Itt jócskán el is akadtam. Vajon mire kíváncsiak az emberek?
Mi számíthat lényegesnek?
A külsőmet nem írom le, azt mindenki láthatja lent, a képen.
Ha most elkezdem sorolni, mennyiféle lehetek, akkor ez a bemutatkozás is túl elvont lesz.
Három hangszeren zenélek, furulyán, zongorán, és gitáron – bár ezen gyatrán. Énekelek is. Szeretek rajzolni. Négy éven keresztül színészkedtem, az iskolánkban működő színtársulatban. Néha írok verseket is. Szeretem a japán kultúrát, és az idegen nyelveket.
Eléggé introvertált típus vagyok, bár gyerekkoromban nem voltam épp annak nevezhető. Sosem volt túl sok barátom, az iskolában sem vagyok közkedvelt, sőt. Pedig sokan, akik meg mernek ismerni, többnyire jót gondolnak rólam. Alapjáraton általában kedves vagyok az emberekkel, legalábbis próbálok az lenni, de eléggé bizalmatlan vagyok. Nehéz velem beszélni, idegenek között sokszor zavarba jövök és inkább nem beszélek. Eléggé sajátos humorom van, amit sokan nem értenek. Nem félek elmondani a véleményemet és elég sok dologhoz hozzá tudok szólni, amiért sokan okostojásnak vagy fölényeskedőnek tartanak. Bár most nem mások véleménye a fontos.
Eléggé érzékeny vagyok a körülöttem levő dolgokra, pedig sokszor azt mondom, hogy nem érdekel. Nekem számít a többi ember véleménye, ha jó, ha rossz. Rosszul viselem, ha ok nélkül megsértenek. Én ritkán sértegetek bárkit is, legalábbis próbálom elkerülni. Nem szoktam sajnálni másokat, ellenben magamat annál inkább. Ragaszkodó típus vagyok, a szeretteimért sokmindent megteszek. Nem tartok senkit legjobb barátomnak.
Allergiás vagyok – tavasztól egészen ősz közepéig – mindenféle pollenre és a porra is. Allergiámból eredőztethető az asztmám is.
Egyelőre ennyi.
Ha eszembe jut valami, még ideírom.
Bevezető
Ezt a blogot nem azért kezdem el írni, mert követőket szeretnék. Ez csak egy eszköz, ami talán segíthet feldolgozni azt a sok mindent, ami velem történt/történik. Nem biztos hogy mindent le fogok tudni írni, mert ez a dolog már régen kezdődött.
De ki kell másznom belőle. Magam miatt és mások miatt is.
A bejegyzéseimet igyekszem nem túlgondolni, s majd később szerkeszteni, hogy “jobbak” legyenek. Most nem ez a cél.
Pánikbeteg vagyok, és depressziós lassan egy éve. Igen, 18 évesen, bár ez szerintem nincs korhoz kötve. Lehet hogy a felnőttek, a nálam idősebbek ‘tapasztaltabbak’ ‘okosabbak’ nem fognak velem egyetérteni. Nem kérek bunkó hozzászólásokat, kíméljetek a ‘régen a fiataloknak nem voltak ilyen problémái’-dolgoktól. Tudom, hogy nagyon sok korombeli szenved ettől. Volt okom rosszul érezni magamat, bár tudom, hogy vannak nálam sokkal rosszabb helyzetben levők is. Ettől függetlenül még úgy érzem, segítségre szorulok.
De senki sem segít. Ezért kell segítenem önmagamon. Lehet hogy ez önsajnálat, lehet akármi, nem érdekel.
